bizony. Anyunak fájdalmai voltak, nem annyira fiatal már, és sikerült azonnal időpontot kapnunk egy szakorvoshoz, a kórházi szakrendelőbe. Amíg várakoztunk a folyosón, hogy fogadjon, gyülekeztek a páciensek. Egyik hölgy megkérdezte, mi mennyi pénzt adunk az orvosnak? Mondtuk, semennyit. Ja, ő is "csak úgy" kérdezi, mert most van itt először. Mi is. Mondtuk, ha kér esetleg x ezer ft-ot, nyilván kifizetjük, de napközben vagyunk, bent a kórház területén, nem hiszem hogy kérne pénzt a vizsgálatért. Persze, hallottunk történeteket, van aki ilyen helyzetben is kér. Mondjuk a magánrendelés az más, ha a saját rendelőjében vagy lakásában rendel, ott nyilván fizetni kell a vizsgálatért. És láss csodát, egy fillért sem kért (azon lepődtem volna meg ha kért volna), kb 1 órát bent voltunk, alapos volt, megbeszélt, gyógyszer listát átnézett, informált, tanácsot adott. Utána szépen elköszöntünk, ő már fordult is a számítógéphez, eszébe sem jutott húzni az időt hogy mi megkérdezhessük, mennyivel tartozunk. És ez , ez lenne, a normális. Bár mind így viselkedne. Biztos van aki munkaidőben is képes pénzt kérni egy 70 éven felüli mamától, no ez a doki nem olyan. De abban is biztos vagyok, az utánunk következő hölgy szó nélkül odaadja neki a borítékot, és ez nagyon szomorú. Nem kéri, nem várja el, de a kedves beteg mégis fizet. Fizet azért, ami - most még - elvileg ingyenes. A francért kell megalázkodni, fizetni? Ti rontjátok el, kedves betegek.
2018.10.12.
