Gondolatok, történések, csak úgy, magamnak, és annak, aki véletlenül rám talál az internet rejtett bugyraiban :) Isten irgalmazzon mindannyiunknak.

erikablog

erikablog

Szenteste

2018. február 11. - csakegyErika

Rosszul vagyok az álszent emberektől, akik facebookon csilli villi karácsonyfákat és

Maradt a tegnapi buliról pár pizza, amíg a lányok a mamánál segítettek fát díszíteni, elindultam hogy betegyem egy "ételdobozba" amibe a még ehető dolgokat lehet felajánlani. Nem is kellett odáig mennem, mert ahogy autóztam odafele, az utcán gyalogolt egy hajléktalan, kiugrottam a kocsiból és a kezébe nyomtam mindkettőt, mondtam boldog karácsonyt:) és már húztam is el, ő meg kiabált utánam "hello, hello, honnan ismerlek?" :) :) mondtam sehonnan :) az b@szna be :)                                                                                                                        

Aztán amikor a virágboltból jöttem el, ahol 2 kicsi mécsest vettem virágdísznek  a sírokra, átengedtem egy nénikét, bottal döcögött. Kiugrottam és megkérdeztem, merre megy. Mondta az utca nevét. Erre én, jöjjön elviszem. Annyira jó érzés volt:) Tök hálás volt. Azt mondta ez egy nagyon szép karácsonyi ajándék neki:)

Este döbbentem rá, hogy a mai napra ez volt a feladatom. Feliratkoztam egy oldalra, ahol naponta emailben kapok üzeneteket. Bemásolom mi volt a mai üzenet:

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szia !
Üdvözöllek a Boldogság Projekt #15 napján!
Fogadd szeretettel mai motiváló gondolatunkat:

"Nem tudunk segíteni mindenki, de mindenki tud segíteni valakin."

Ronald Reagan
A feladatod a mai napra:

Segíts ma önzetlenül valakinek. Sokan azt gondolják, hogy egy-egy apró segítségnek vagy tettnek nincs jelentősége, pedig sokszor egy apró dicséret évekre meghatározza az életünk. Minden egyes dolog, amivel másoknak segítesz, jobb hellyé teszi a világot. Ha jobban belegondolsz, apró tettekből áll az egész élet.
Szuper napot kívánok Neked, kedves , holnap újra jelentkezem!
Novák Ákos

A Siker kulcsa: Boldogság című könyv szerzője
és a Boldogság Projekt megálmodója
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Azért döbbenetes, nem? Nem kerestem,  de megtörtént velem. Gondolkodás nélkül tettem amit az ösztönöm diktált, és az pont passzolt a mai üzenethez:) 

Idén igazi fát vettünk, remek illata van, belengi a lakást. Persze apuka cseszett megcsinálni amit kértem, hogy faragja be a fát. Úgyhogy amikor a mamától hazajöttünk , még jó hogy építkezünk, és hazahordtuk a hungarocellt ami megmaradt, egy remek rózsaszín vödörbe szabtam be (valaha kuka volt), és hungarocellel támasztgattam ki, a vödröt meg Lilikémmel áttekertük alufóliával :)

Bizony az egyik legjobb ünnep  a karácsony. Egyszerű kis ebédünk volt, vacsorára sült tök, stb. Amíg a temetőben voltunk gyertyát gyújtani, megjött az angyal:) A kislányok megkapták amire vágytak, kirakó, lovas matricás album, DVD, ruha. De a  legjobb az evés, a  tv-zés és az alvás. Imádom:) Több hónapos Kisalföld (napilap) olvasás elmaradásom van, + még könyveket is kaptam az angyaltól..... lesz dolgom bőven.  Máté Péter, Ihász Gábor, Sugababes, Képzelt riport, Dés, Kulka, stb, 80-as évek zenéit néztük Barbikámmal a youtubeon, csak hogy okuljon az a gyerek.

Boldog Karácsonyt!

2017.12.24.

A bejegyzés trackback címe:

https://erikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr1613654720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása