Hol is kezdjem.........ott hogy ma meghalt? Vagy amikor megszületett?  Írjak arról, hogy milyen szép volt, mennyire okos, mennyire barátságos , tanulékony és ügyes?  Hogy családtag volt?  Arról, hogyan került a lakásba, minden tiltakozásom ellenére? Hogyan lett társ ez a kis állatka? 

Akinek van háziállata, az átérzi a fájdalmat. Mert váratlanul történt, egy egyszerű orvosi beavatkozás után, az altatásból felébredve, hirtelen megszűnt létezni. Az első érzés  a düh volt, a harag, hogy MIÉRT?? Mit baxtak el??? Odaérve az állatorvoshoz, halk szavakkal, kedvesen mesélték , mi történt. Kissé riadtnak tűntek, maximálisan udvariasak....valószínűleg ehhez a tényhez sokat hozzátett, az, hogy Kislányom a telefonban , mivel őt hívták, az iskolában ! óráról jött ki, nem fogta vissza magát és leordította a fejüket, "Megölték a nyulamat''''" DD

Ezen a felületen, aki visszaolvas, megtalálja hogyan jött közénk. .....

Megtalálja azt is, hogy vesztettük el nemrég a kutyánkat.....Miért fáj úgy? Mert az volt a fiatalság, a gyerekek még kicsik voltak, és a mieink?

Azt mondják a bölcsek, ne ragaszkodjunk semmihez, sem emberhez, sem állathoz. Ne szeressünk senkit, mert akkor nem fáj, ha elveszítjük.

Ne szeressünk senkit, mert akkor nem fáj, ha elveszítjük?

Csak a csend, az maradt.  Gyerekek zokogtak. A pici olyan rosszul lett, hogy holnap nem tud elutazni vidékre, egy versenyre gyakorló edzésre.... Nem tudtam dolgozni, nem fogott az agyam (no, azért nekem nem kell sok ahhoz, hogy ne dolgozzak, könnyű szegény nyúlra fogni:)D ) TV-t sem kapcsoltunk. Csak a csend. És a holmija: az üres ketrece, az ágya, a reggelije és kis vize, amit reggel eszegetett és iszogatott...reggel még sétált egy utolsót....

A sok fénykép, video.....

Szegény kislányom, ahogy siratta :( szegény, szegény GYAPJAS nyuszi.