Ma kiborultam. Kezdek belefáradni abba, hogy egyet előre, kettőt hátra. Kimerültem.  ma bármibe kezdtem semmi sem sikerült, nehéz nap volt. Nyitott szemmel aludtam az utcán, félelmetes. A gyerek is csak kóvályog, konkrétan nem beteg, de gyenge és szomorú. Én is az vagyok, de nekem kutya kötelességem neki erőt adni, de már nincs miből, lemerültek az elemek. Egyedül voltak itthon, mert én furikáztam ahogy kell. Este értem haza, hoztam a vacsorát, és a nagyobbik ahelyett hogy segített volna becipekedni, hogy ne 3 fordulóval menjünk be, röhögve átmászott a kerítésen, mert nem találja a kulcsát. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Sokkot kaptam.  Ott az utca közepén üvöltve elkezdtem zokogni, levegőt sem kaptam, nem láttam a bőgéstől. Ettől rohadtul megijedtek, mert én mindig erős vagyok a szemükben, nem pedig sebezhető.  Olyan kuss lett hogy öröm volt nézni. Aztán valahogy összekapartam magam, ők ezerrel megvacsoráztak, a kicsi bebújt az ágyába, ölelte a takiját... mellé bújtam mert tőlem van minden, nem eshetek össze, mert számítanak rám. Meséltem és elringattam.

Ti hogyan jöttök fel ha padlót fogtok? Pia szóba sem jöhet, mert attól elalszom és nem tudok dolgozni. Gyertya meg levendula meg tibeti zene meg a többi hókuszpókusz nem az én világom. Arra gondoltam ilyen téli vitaminhiányunk lehet, pedig eszünk minden nap gyümölcsöt. Holnap megyek multivitaminokat venni és lebombázom magunkat :) Ahogy ezt írom épp a Béres Activalt hirdetik, igenis vannak jelek és üzenetek :)  Na holnap felpattanunk mint a rugó :)

2017.11.23.