A mai nap is, mint általában a legtöbb, a gyerekekről szólt. Együtt, velük, vásárlás, szentmise, netes házi feladat - matekverseny- ez mind, mind jó. De egy ideje már nem hagy nyugodni egy gondolat: ez mind szép és jó, de ebben hol vagyok én? Félre ne értsd, jól érzem magam velük, a munka és ők a napim minden percét kitöltik, netezésre csak éjszaka jut időm, 10 után, amikor ők lefeküdtek. Ekkor jön az "én-idő". De csak éjszaka. Felnőtt emberrel szinte alig kommunikálok. Ha beszélek is, ügyfelekkel, magánélet, személyes dolgok, alig. Láthatatlan vagyok. Ez sokáig nem is zavart, lesz majd idő ami rólam fog szólni. Ismerősök részéről nincs visszajelzés, nem is hiányzik. De az építkezés kapcsán találkoztam több emberrel, és kaptam jóleső szavakat, ez meglepett� Levágattam a hajam, és sokan dicsérték, pl. a pincér az étteremben. Mégis észrevesznek � Ez korábban zavart, fel is háborodtam volna rajta, most már el tudom fogadni. Egyszer majd leszek nő is, most még anya vagyok.

2017.11.05.