Az úgy volt, hogy mostanában (? :) ) káosz az életünk, boltok, költözködés, ésatöbbi. Kedves barátnőmmel volt találkám az utcánk alján, és én, ahogy sosem, a kocsit etejére tettem a telefont, és azzal a lendülettel el is indultam. Hallottam ugyan útközben egy gyanús koppanást, de nem volt idő a sötétben keresgélni. (A mi utcánkban még nincs közvilágítás). Otthon rögtön rájöttem, és a teljes család miközben csörgette, az éj sötétjében telefonokkal, pizsamában kereste a telefont :) még szerencse, hogy buta telefon telefonom van, meg se kottyant neki, ott csilingelt az út széli bozótban :) .
Ennyi a történet. Gondolom van annyira bugyuta, hogy címlapra menjen, butuska kis nők megmosolyogtató írásai pipa, ellentétben azokkal, amik komoly problémákat feszegetnek, azt hallgassuk agyon (érdekes a csecsemőgyilkosságos írásom másnapján megjelent Nők Lapja ugyanezt a témát feszegette-sajnos mindig aktuális.) Mert cenzúra még most is van kishazánkban , és valahol halkan sírdogál Petőfi...
2019.04.02.